Eltelt a hétvége. Márti reggel szokás szerint felkelt és dolgozni indult. Ma már vidámabb volt, mint péntek éjjel. Új terve volt. Bár péntekig várnia kellett a megvalósítással, mégis újra  megtelt a világa élettel. Nem volt már kétségbeesve. Addig kutatott, ásott, keresgélt, amíg talált még lelkében egy aprócska csillogást...egy aprócska reményt. Amikor belépett az irodába érezte, hogy mindenki őt figyeli. Azt várják, hogy hogyan hatott  rá Polacsek durvasága. Megváltozott-e a viselkedése, elveszett-e a tartása, magabiztossága. Márti azonban okosabb volt annál, hogy kimutassa mit tett vele a férfi.Határozottan besétált, cipői ütemesen kopogtak a padlón, miközben besétált  Radó irodájába, a fogasra akasztotta kabátját és a helyére sétált. Csípőjét ugyanúgy ringatta, mint eddig. Senki nem vett észre változást. Ennek egy oka volt. A közöny. Az emberek már nem látnak túl saját egyszerű, unalmas, rövid életükön. Nem néznek bele igazán a másik szemébe. Az anyák csal félvállról kérdezik délutánonként a gyerekeiktől, milyen napjuk volt. A választ sem várják meg, nemhogy a gyerekek szemében keressék. Ez volt az oka annak is, hogy nem látták hogy megváltozott Márti szemének csillogása, így azt sem láthatták mit titkol, mit őriz , mit tervez...Eltelt a hét. Pénteken Márti a munkaidő végeztével besétált az emeleti mosdóba. Bezárta az ajtót és felkucorodott a lecsukott wc-csészére, hogy a lábait se lehessen észrevenni. Mikor a portás végigsétált az épületen és beküldte a takarítónőt a mosdóba, az öreg néni épp csak benyitott a mosdó előterébe és már sarkon is fordult. Minden simán ment. Leeresztette a lábait és várt. Tél lévén korán sötétedett.  Amikor már elég sötét volt, elővette zseblámpáját és elindult. Kisétált a mosdóból, le az emeletről és  megnézte az irodákat. Mind zárva volt. Tudta, hogy mindenhova talál kulcsot a portás szobájában. Az öreg portás, Marjai János bácsi még nem aludt el. Még várnia kellett. Csendben meghúzódott a folyosó egyik nagy virága mögött, ahonnan hallotta Jani bácsit. Már majdnem elaludt a virág mögött ülve, de akkor telefoncsörgésre riadt fel...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.