Ezen az estén is megvolt a kiszemeltje. Ha nem lett volna életbevágóan fontos, hogy információkhoz jusson talán már régen nem járna el ide. Végtelenül unta ezeket a pöffeszkedő, szivarozó embereket. Olyan büszkén tolták ki pocakjukat, mintha ez lenne a párthűség mércéje. Az ő embere még nem érkezett meg. Kezdett ideges lenni. Mindig dühös lett, ha valami nem alakult a tervek szerint. Ilyenkor hazaérve szabályos dührohamot kapott. Tibi eltűnése kikezdte az idegeit. Nap közben titkárnőként dolgozott. Pont ebben az épületben. Egy szinttel lejjebb. Ott, ahol rácsok voltak az ablakon. Persze tudta, hogy ezek a rácsok nem miatta vannak, hanem az iratok védelmére, mégis nyomasztották. Kisétált az erkélyre, hogy urrá legyen idegeskedésén. Újabb cigarettát gyújtott meg. Úgy helyezkedett el, hogy jól lássa a bent zajló eseményeket, de az új vendégek érkezését s észrevegye. Egy magas, sötét hajú férfi lépett oda hozzá. Táncolni akart vele. Szegény fiú. Hány meg hány ilyen szerencsétlent kosarazott már ki mióta ide jár. Nincs neki itt ideje szórakozni. Szürcsölte az italát és várt. Fehér autó kanyarodott az épület elé. Végre megérkezett. Polacsek Ede. Az utolsó esély. Az is csoda, hogy egy ilyen nagy fejes mint ez az Ede, eljön egy ilyen porfészekbe. És mostanában minden, ami csoda, az gyanús. Márti megijedt egy kicsit a feladattól. Az itteni kis vezetőket gyerekjáték volt megfőzni, de ez a Polacsek. Ez már öreg róka...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.